Az erdő télen, gyerekszemmel

Iskolánk az Ajkai Eötvös Loránd-Kossuth Lajos Általános Iskola hosszú évek óta működik együtt a Hubertus Erdészeti Iskolával. A természetbarát osztályok havonta, a többi osztály félévente egyszer látogatást tesz a László forrás fölötti épületben, ahonnan profi szakemberek vezetésével tanulmányi kirándulásokat, túrákat teszünk a környező erdőkben. Ezek a séták a kialakult helyzet miatt az utóbbi időben sajnos elmaradtak a gyerekek és tanítóik nagy bánatára.

Szerencsére az erdei iskola erdész-pedagógusai ebben az időszakban sem tétlenkednek, folyamatosan feladatokkal, rengeteg új ismerettel látnak el bennünket.

Elsőként egy 4 kérdésből álló egyéni verseny lehetőségével lepték meg az iskolákat. A gyerekek nagy lelkesedéssel vágtak neki a kihívásnak. A játék végén a sorsolásnál is szerencsésnek bizonyultunk, hiszen intézményünk három diákja is (Szegedi Szonja Fatime és Horváth Bence 2.b osztály és Horváth Nikolett 4.b osztály) jutalomban részesült.

Nem sokkal később újabb ötlettel rukkoltak elő Gyuri bácsiék, ezúttal az osztályok közös munkájára voltak kíváncsiak. Ismét 5 próbatételt állítottak elénk, melyeket mi lelkesen végcsináltunk! Iskolánk minden alsó tagozatos természetbarát osztálya, illetve az ének tagozatos negyedikesek is részt vettek a megmérettetésben. A feladatok nagyon ötletesek voltak, kreativitást és összehangolt, közös munkát igényeltek.

Elsőként madáretetőt készítettünk újrahasznosított anyagokból, majd egy téli álmot alvó állatot kellett megformálnunk. A mű bármilyen technikával készülhetett. Csodálatos alkotások, szebbnél-szebb rajzok, festmények születtek!

Ezt követően a díszfák világába kalauzoltak minket. Az oktató videó megtekintése után az iskolánk udvarát díszítő fák felismerése, beazonosítása, lefényképezése volt a feladat. Most már pontosan tudjuk, melyik fa alatt hűsölhetünk a nyáron!

Következő héten gyűjtőmunka várt ránk, melynek során megtudhattuk, hogy a népi hiedelmek szerint a juharfa megvéd minket a boszorkányoktól.

Végül versíró tudásunkat is fitogtathattuk, hiszen utolsó feladatként az erdészekről gyűjtött tudásunkat, ismereteinket, gondolatainkat kellett rímekbe szednünk.

Bár a verseny végén nem nekünk kedvezett a szerencse, nem bántuk meg, a munka minden percét élveztük! Mivel a pályaműveket csak fénykép formájában kellett beküldeni a versenyt meghirdető erdei iskolának, a nálunk maradt remekművekből kiállítást rendeztük be a Móra Ferenc utcai épületünk aulájában.

A gyerekek nevében is köszönjük a lehetőséget!

Az Ajkai Eötvös Loránd-Kossuth Lajos Ált. Isk. tanítói

Erdei gyalogos vándortábor a Mecsekben

Eötvös-Kossuth emléknap

Megújult, megszépült iskolánk főbejárata előtt a járda

Óhatatlanul is felidéződik a kiváló erdélyi költőnk, Kányádi Sándor egyik szép versének strófája:

„Nagyváros, nagyváros,
hol az út is járda,
ott szeretnék járni
én is iskolába”

(Kányádi Sándor: Kicsi faluból való vers)

Bizony, ha csak egy pillanatra megállunk az Ajkai Eötvös Loránd-Kossuth Lajos Általános Iskola (sokaknak „A Kossuth”) Móra utcai épülete előtt, gyönyörködhetünk a szép és biztonságos járdában.

A megújult – megszépült járdával kapcsolatban Balogh Béla Intézményvezető az alábbiakról tájékoztatott:

„A járdaépítést Ajka Város Önkormányzata finanszírozta, a szép és esztétikus munkát a KISZER-INVEST Kft. (üv.: Polányi Mihály) munkatársai végezték.”

Az ősz színeit – s ezzel az iskolakezdésre emlékeztető – idéző díszburkolat pedig jelzésértékű:

„Itt van az ősz, itt van ujra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.”

(Petőfi Sándor: Itt van az ősz, itt van ujra…)

Nos, lehet, hogy diákjaink nem annyira szeretik az őszt, mert az iskolakezdésre emlékezteti őket … de mi mégis nagyon örülünk , hogy a Móra utca e szakasza , az iskolánk főbejárata előtti terület megújult, megszépült.

Köszönetünket fejezzük ki diákjaink nevében is!

Rátz Ottó

Gondoskodjunk a madarakról!

Iskolánk évek óta nagy hangsúlyt fektet a programjában is megjelenő környezettudatos nevelésre, arra, hogy diákjaink a természettel összhangban élő és cselekvő fiatalokká, felnőttekké váljanak. Ennek látszólag egy aprócska, mégis legalább olyan fontos szelete a madarak rendszeres etetése a fagyok beálltától tavaszig, amely évek óta folyamatos az alsós évfolyamok körében.

A 3. b osztályos tanulók 2 éve vállalták, hogy ennek a fontos feladatnak részesei lesznek. Azóta is örömmel és lelkesen segítenek az etetők feltöltésében, a cinegegolyók kihelyezésében. Izgatottan figyelik, ha az eleség elfogy, és kiürülnek a táplálékot rejtő, fákra akasztott hálók. Ekkor felszerelkezünk létrával, madáreledellel és pótoljuk az ennivalót.

Azonban rajtunk kívül még valaki más is szívügyének érezte/érzi a madarak sorsát, és meglepett bennünket és tollas barátainkat egy új madáretetővel: ő Szalay Zsolti bácsi, iskolánk karbantartója. Köszönjük neki, hogy az új év első napjától ez a takaros etető színesíti iskolánk kertjét.

Kérünk benneteket, etessétek ti is ezeket a kis állatokat!
Mi már tudjuk: a madarakról való gondoskodással nem csak velük teszünk jót, hanem saját magunkkal is!

Konrádné Koller Andrea

 

Adó 1%

Karácsonyi Ajándék

Intézményünkbe megérkezett  a Pápai Tankerületi Központ ajándéka.  A 6 darab új tornaszőnyeg és labda, amellett, hogy a testnevelés órák biztonságát is növelik, tanulóink számára rengeteg játékos feladat lehetőségét biztosítja az órákon.
Köszönjük az ajándékot!

Gaál Zsóka II. helyezett lett a Világbajnokságon!

Iskolánk tanulója Zsóka II. helyezést ért el a 14 év alattiak online sakkvilágbajnokságán.  Az erről szóló cikket itt olvashatják:

Gratulálunk Zsóka a nagyszerű eredményhez!

GRATULÁLUNK!

Intézményünk két pedagógusa, Krózserné Staub Médea és Kundermann Róbert az oktatásban végzett munkájukért Egyházi Andreától a Pápai Tankerületi Központ Igazgató Asszonyától elismerésben részesült. Az elismerő oklevelet és a plakettet, a pandémia miatt, Balogh Béla intézményvezető adta át a díjazottaknak.

 

Balogh Béla

intézményvezető

 

LENDÜLETBEN az Ajkai Eötvös Loránd-Kossuth Lajos Általános Iskolában

2019 októberében iskolánk sikeresen pályázott a Nemzeti Tehetségprogramba, ahol a pályázati támogatásnak köszönhetően személyre szabott, a tehetségfejlesztést fókuszba állító szakmai munka valósult meg az elmúlt másfél évben.

A pályázat lehetőséget adott Sövegjártó Rita tanárnőnek és csapatának sok izgalmas program megtervezésére és lebonyolítására. Jó volt látni tanulóink lelkesedését, örömét, a  névadóink napja, Maszkabál, Példakép bemutatása, Diákelőadók versenye, Jóga- és meditáció, Gyerekszemmel Budapesten – virtuális múzeumtúra, Tehetségnap címet viselő programokon.

Sajnos a világjárvány a mi pályázatunkat is befolyásolta, így a tavaszi időszakra tervezett programjainkat őszre halasztottuk, és azokat digitális formában valósítottuk meg.

Programjaink záró rendezvénye  a Tehetségnap volt, melyet 2020 december 12.-én tartottunk digitális formában.  Tanulóink megismerkedhettek a tehetség fogalmával, sportkvíz révén az osztályok versenyeztek egymással, és közösen értékelték az őszi időszakban kihirdetett iskolainduló író verseny és iskolai kabalafigura tervező versenyre beérkezett pályaműveket. A nap különleges eseménye volt a Telekom Veszprém és a Magyar válogatott egykori és jelenlegi két kiválóságának Nagy Lászlónak  és Lékai Máténak, iskolánknak az Ajkai Eötvös-Kossuth Általános Iskolának szóló személyes videó üzenete, amelyben a két világklasszis tanulóink által összeállított kérdésekre válaszolt.

A pályázat záró eseményét december 18.-án tartottuk az iskola aulájában, ahol intézményvezetőnk Balogh Béla értékelte az elmúlt időszakot, megnyitotta az elkészült művekből álló kiállítást, majd átadta a helyezetteknek járó torta és oklevél jutalmat.

                                                                                                         Sövegjártó Rita