Látogatás az Ajkai Hulladékválogatóban

Az idei tanévben is ellátogattunk a hulladékválogatóban. Erről az eseményről számol be az alábbiakban 2 tanulónk is:

Látogatásunk az Avar Ajka kft.-nél

Meghívást kaptunk az Avar Ajka kft.-től, hogy meglátogathatjuk a szelektív hulladékgyűjtő központját. Nagyon kíváncsian vártuk ezt a napot, hisz mindig is érdekelt, hogy válogatják ki a mi hulladékainkat.

Odaértünk és egy kedves hölgy várt ránk, aki megmutatta ezt az egész folyamatot. Először ráálltunk egy alig látható mérlegre, ami megmutatta az osztály súlyát. Ezután beérkezett egy hulladékszállító autó, és ráállt arra a mérlegre, amin előtte mi voltunk. Utána bement a 2-es ajtón, és kiürítette a konténerét, ami tele volt papírral. Megnéztük, hogyan válogatják ki csoportok szerint a különböző frakciókat. A dolgozó ráhúzza a hulladékot egy futószalagra, majd a fenti válogató munkások kiválogatják ezeket. Az alkalmazott bekapcsolta nekünk a bálázót, és azt a papírt, amit az autó kiürített rádobhattunk belőle a futószalagra. Elmentünk egy konténer mellett, ami tele volt olyan műszaki cikkekkel, amit az emberek a szelektív kukába raktak, pedig ez tilos, mert az szennyezi a környezetet, és nem bomlik le.

Utána megmutatta a hölgy a különböző színű bálákat. Nekem a legjobban a fémből készült bála tetszett. Itt le is fényképeztek minket. Elmondták, hogy hogyan hasznosítsák újra a papírt, a műanyagot és az üveget. Ezután nagy sajnálatunkra vissza kellett mennünk az iskolába, hisz már ott várakozott a másik csoport.

Nagyon jó volt ez a 2 óra. Megtanultam, hogyan kell szétválogatni és újra hasznosítani a hulladékot, és ezzel védjük a környezetet is.

GYŰJTSETEK TI IS SZELEKTÍVEN!

Horváth Anna 6. a


Kirándulás a szelektív hulladékgyűjtő helyre

Nagyon vártam, hogy elmenjünk az Avar Ajka Kft.-hez. A cég legnagyobb tevékenysége a települések hulladékgyűjtése, kezelése. Ezzel nagy hangsúlyt fektetnek a fenntarthatóság irányába. Nagyon kíváncsi voltam, a hulladékfeldolgozás folyamatára, és arra is, hogyan válogatják ki a háztartások által keletkezett és szelektíven gyűjtött szemetet. Valamint arra is, hogy az a sok-sok kukásautó hova viszi a hulladékot. Több kérdés lebegett a szemem előtt, de bíztam benne, hogy e kérdésekre megkapom a választ.

A helyszínen az Avar Kft.-t képviselő hölgy várta az osztályunkat. Kati néni végigkísért bennünket az üzemen, és számos információt mondott el nekünk.

A szelektív hulladékgyűjtés azt jelenti, hogy a különböző anyagú hulladékokat külön gyűjtjük. Ez a gyakorlatban úgy valósulhat meg, hogy a megvásárolt élelmiszerek és fogyasztási cikkek csomagolóanyagát – a papír, műanyag, üveg, fém és italos kartondoboz csomagolást – kimosva, különválasztva tároljuk, majd szintén az anyaguk alapján elkülönített szelektív hulladékgyűjtő szigetek megfelelő edényeibe dobjuk. Fontos, hogy megfelelő edénybe kell helyezni, mert különben nagyon sok munka után tudja a cég az újrahasznosítást megvalósítani.

A vállalathoz ekkor megérkezett egy konténeres autó, mely feljárt a mérlegre, és egy kolléga lemérte a súlyát, ezután az autó kiürítette rakományát. A kiöntött szelektív hulladékot egy munkavállaló a futószalagra helyezte, és több kolléga segítségével elindult a hulladék kiválogatása. Leggyakrabban gyűjtött és újrahasznosított hulladékok között megtalálhatóak voltak: az üveg, a műanyagok, a papír és a fém, melyek újra hasznosítása is különböző módon történik. Megdöbbenve láttuk, hogy a szelektív hulladékok között számos oda nem illő tárgy is volt, melyet a háztartási hulladékok közé kellett volna helyezni. Például ételmaradék, cipő, esernyő, szennyezett flakon. A kiválogatott hulladékok ezután bálázásra kerülnek típusuk szerint, és teherautók segítségével elviszik a feldolgozókba. E folyamat során újra palackok, műanyag termékek, papírok formájában megint bekerülnek a körforgásba.

A kirándulás végén készítettünk egy közös osztályképet is. Nagyon érdekes nap volt, sok mindent tanultam. Ezután még jobban odafigyelek én és a családom a környezetvédelemre. Számomra is fontos a szelektív hulladékgyűjtés, mely a jelen és a jövő szempontjából is lényeges. Környezettudatos életmóddal vigyázzunk a Földünkre, mert belőle csak egy van! Megpróbálom továbbadni az itt szerzett tapasztalataimat, hogy környezetemben minél többen jól használják a szelektív szigeteket, és a városunk tisztább környezetben pompázzon!

Horváth Nikolett 6/a