Lanchesterben jártunk

A diákmobilitás megvalósulása mérföldkő volt a projektünk történetében: a pandémia miatt 2020 óta nem vehettek részt diákok fizikálisan megvalósult mobilitáson. A modern technika által kínált eszközöknek köszönhetően virtuálisan (Google Tanterem, Meet) dolgozhattunk a projekt feladatain, de a személyes találkozás élményét, a közös tevékenységek nyújtotta örömöt nem tudták pótolni a számítógép képernyőjén folytatott feladatmegoldások.
Intézményünkből 2 pedagógus: Somlóváriné Galambos Erika és Lecsek Desdemona, valamint 4 tanuló: Kollár Csillag Virág (7.a), Takács Anna Regina (6.a), Kovács Erik (7.c), és Szabó Erik (7.c) utazott 2022. szeptemberében Angliába. A résztvevők tartalmas programokon vettek részt, amelyek idegen nyelven folytak, így a tanulók fejleszthették idegen nyelvi tudásukat, kommunikációs készségüket. A projekt témája az egészséges életmód, amely nem csak az egészséges táplálkozásra, hanem a testmozgásra is nagy hangsúlyt fektet. A testi-lelki egészség fontosságát támasztották alá a jóga órák, amelyek elnyerték a diákok tetszését.
Tanítványaink betekintést nyertek az angol iskola mindennapjaiba: részt vettek a tanórákon, társaikkal együtt, közösen gondolkodva oldották meg a feladatokat. Felfedezték az angol és a magyar oktatási módszerekben rejlő különbségeket. Ezekről a tapasztalatokról a hazatérést követően  beszámoltak osztálytársaiknak, biztosítva ezáltal a projekt fenntarthatóságát, a projekt széles körben való ismertetését.
A tanulók szociális kompetenciájának fejlődését is támogatta ez a mobilitás. A gyerekek új barátokat szereztek, akikkel – leküzdve a nyelvi nehézségeket – 5 napon keresztül kommunikáltak, játszottak, rajzoltak, festettek és tanultak.
Az iskolalátogatás mellett a tanulók megismerhették az ország kultúráját, és néhány, a vidékre jellemző természeti csodát: a tengerpartot a homokkal, vagy sziklával szegélyezett pusztuló magaspartot, a folyók romboló munkájának nyomait.
Élményekben, tapasztalatokban gazdag 5 napot töltöttünk Angliában. A projektben megfogalmazott feladatokat hazai környezetben folytatjuk és készülünk a májusi spanyolországi diákmobilitásra.

Ajka, 2022.10.04.

Lecsek Desdemona
projektkoordinátor

Szabó Erik élménybeszámolója:

Az idén szeptember végén lehetőséget kaptam Erasmus programon keresztül Angliába utazni iskolatársakkal. Izgatottan vártam az utazás napját. Soha nem utaztam repülővel ezért még izgalmasabbnak ígérkezett. Anglia az egy szép hely. Az út során sok élményben gazdagodtam, sokat tanultam és láttam. Kezdjük azzal hogy „Mit adott nekem a program”. Először is élményeket és barátokat. De sok más dolgot is. Az idegen nyelvi kommunikáción kívül sok készség is fejlődött, mint például a tájékozódás idegen helyeken (pl. reptér) és találékonyság. Volt alkalmam megismerni az ország kultúráját is. Sok szép helyet látogattunk meg, köztük a durhami katedrális ahol a Harry Pottert forgatták. Meglátogattuk a tengerpartot is, ahol megfigyelhettük az iskolában tanult tengerjárást. Éppen apálykor értünk oda, szóval nem láttuk a tengerszint változását. Bementünk egy világítótoronyba és felmentünk a tetejébe. Szép volt a kilátás. Azon a héten kétszer voltunk az iskolában. Teljesen más mint a mienk. Más a tanítás sokkal. Newcastle-ben volt a szállás. A szoba szép volt. Ketten voltunk egy szobában. A szálláshoz közel volt a vonat- és a metróállomás, szóval könnyen el tudtunk jutni a programokhoz.
Összességében nagyon élveztem az utat. Ezzel szerintem a többiek is egyetértenek. Köszönöm Tanító nénimnek és iskolámnak ezt a nagyszerű programot.
Köszönettel: Szabó Erik 7.c

Takács Anna beszámolója:

Már nagyon vártam a szeptember végét, mert akkor utazunk Angliába az Erasmus program miatt.
Az utazás hosszú és fárasztó volt, de nekem izgalmas is, mert először utaztam repülővel. A szállásunk szépen berendezett, kényelmes volt, és a barátnőmmel kerültünk egy szobába. az első estét mindenki várta, mert akkor találkoztunk először a többi német és spanyol vendég diákkal és tanárokkal.
Az angliai iskola szép és modern épületben van, több százan tanulnak itt alsósok és felsősök. Mivel katolikus iskola, elmehettünk misére is közösen a gyerekekkel. A gyerekek barátságosak, hamar közös fotók is készültek. Az órák reggeltől délig tartanak, utána ebéd, sport, tanulás jön. A termekben mindenkinek modern tablet van a kezében, legtöbbet arról tanulnak a tankönyvek mellett. Kirándultunk is a közeli tengerpartra, ahol éppen apály volt, és a homokos parton sétáltunk a többi diákkal.
A legjobb élményem a közös éneklés volt a spanyolokkal az első este. Mindenki jól érezte magát. Elmentünk a Harry Potter-kastélyhoz is, éppen felavatták az elsős tanulókat.
Nekem sok újdonságot adott ez az út. Először voltam messze a családtól, figyelni kellett a saját holmimra, az igazolványokra, értékekre, megtervezni, milyen program lesz és gondoskodni magamról, tanulni az új iskolában. A közös érdeklődés miatt könnyen barátkoztunk, 1-2 spanyol lánnyal most is naponta írunk egymásnak.
Örülök, hogy részt vehettem a programban, jó volt látni, milyen szinten vannak a külföldi tanulók, mi érdekli őket, mennyire beszélnek idegen nyelveket. Így látom, hogyan kell erősödnöm, mit kell fejlesztenem. Köszönöm az élményt!

Kovács Erik beszámolója:

Az Angliába utazás során sok új élménnyel ismerkedtem meg. Ez előtt még sohasem utaztam repülővel. A repülőtéren nagyon figyelni kellett arra, hogy ne maradjak le a többiektől. A repülővel való utazás szabályait igyekeztem gyorsan megjegyezni. Az ott töltött idő során volt lehetőség megkóstolni a számomra idegen ételeket reggelikor vagy vacsorakor találkoztam számomra érdekes fogásokkal. Pl. a fish and chips nagyon ízlett. A tonhalas szendvics annyira nem volt finom. Érdekes volt látni az ottani iskolát. Szerintem az angol gyerekeknek lazább az iskola, mint nekünk, többet játszhatnak a suliban. Az angol tudásomat sikerült fejleszteni, tudtam beszélgetni az angol gyerekekkel. A spanyol gyerekekkel is angolul beszélgettünk. Együtt játszottunk és sportoltunk az udvaron.
A tengerparti kiránduláson döbbentem rá, hogy milyen hatalmas a tenger. Nagyon hangosan morajlik és fura szaga van. Lehetett látni az apály és dagály váltakozását. Láttam belülről egy világítótornyot és most már tudom, hogyan segítette a hajókat.
A durhami kirándulás során látott régi épületek láttán el tudom képzelni, hogyan éltek régen az emberek. Milyen házakban laktak, milyen hidakat építettek.
Nagyon érdekes és tanulságos kirándulás volt.