Iskolánk felső tagozatos diákjai is szorgosan gyűjtötték az állateledelt, tisztítószert és egyéb hasznos eszközöket az elmúlt hetekben az ajkai Vahur Állatvédő Egyesület számára. Az adományokat az 5.a osztály „Kutyával a világ körül” tehetségműhely tanulói adhatták át egy menhelyi látogatás keretein belül, ahol a gyerekek megismerhették a menhely szabályait, működését, és nem utolsósorban a menhely lakóit.… Continue Reading Állatok világnapja – Adományok
2024. október archive
okt 23 2024
Október 23-i ünnepélyünk
okt 19 2024
Családi nap finomságokkal, mókával, kacagással, kézműveskedéssel
Október 12-én, szombaton délelőtt vidám forgatag gyűlt össze a Kossuth iskola udvarán: Hagyományteremtő céllal, Sövegjártó Rita tanárnő szervezésében TÖK JÓ! délelőttön vehettek részt a látogatók. 10 órakor Balogh Béla igazgató úr köszöntő szavai után hamarosan finom illatok lengték be intézményünk udvarát: Főzőverseny keretében mérhették össze szakácstudományukat az osztályok képviseletében a vállalkozó szellemű szülők. Készült erdélyi… Continue Reading Családi nap finomságokkal, mókával, kacagással, kézműveskedéssel
okt 15 2024
Pemzli és Pamacs – városi rajzverseny
Az elmúlt években új elnevezést kapott versenyünket ebben a tanévben október 10-én csütörtökön tartottuk meg. A versenyen 7 iskola vett, összesen 54 fő nevezett. A vetélkedőt 2 korcsoportban hirdettük meg. 5-6. évfolyam (I. kategória) témája egy őszi vers illusztrációja volt, míg a 7-8. évfolyamnak (II.kategória) egy utcaképet kellett megvalósítani perspektívikus ábrázolásban. I. kategória helyezettjei: 1.… Continue Reading Pemzli és Pamacs – városi rajzverseny
okt 11 2024
Állatok a házban és a ház körül…
Az Állatok Világnapja közeledtével került középpontba ez a téma, mellyel az Eötvös utcai épületbe járó gyerekeknek rajz pályázatot is hirdettünk. Az adományok gyűjtése a helyi állatvédő egyesület számára idén sem maradhatott el, így a készülődés már szeptember végén elkezdődött. A ráhangolódás során a tanító nénik hangsúlyozták az állatvédelem és a felelős állattartás fontosságát. A szervezők… Continue Reading Állatok a házban és a ház körül…
okt 11 2024
Aradi vértanúkra emlékeztünk
okt 09 2024
Európai Madármegfigyelő Napok
Az Európai Madármegfigyelő Napok programot a madártani szervezetek világszövetsége indította útjára több, mint 20 évvel ezelőtt. Ehhez az izgalmas programhoz szerettünk volna valamilyen formában kapcsolódni iskolánk tanulóival, hogy kedvet kapjanak a madarászáshoz, illetve a természet megfigyeléséhez. Így egy játékra hívtuk felső tagozatos diákjainkat. Hétfőn 10 madár hangját hallhatták az iskolarádión keresztül, melyet saját ismereteikre támaszkodva,… Continue Reading Európai Madármegfigyelő Napok
okt 09 2024
Elsősegélynyújtás világnapja
Az ÖKO program keretein belül az ajkai Mentőszolgálat munkatársai előadást tartottak az 5. évfolyamos tanulók számára az elsősegélynyújtásról. A gyerekek ezáltal megismerték a legfontosabb tudnivalókat, majd a gyakorlatban is kipróbálhatták magukat. Mit sajátítottak el diákjaink? Mi az első teendő, ha sérült embert látunk, milyen fontos információkat mondjunk el segélyhíváskor, illetve a legfontosabb lépést, mellyel akár… Continue Reading Elsősegélynyújtás világnapja
okt 06 2024
Hasznos kirándulás az újrahasznosító telepen
Egy hétfői napon elmentünk az újrahasznosító telepre. 3 autó 48 településről viszi el a kukát és 2 autó meg az újrahasznosítandó anyagot tartalmazó kukát. Bejön a telepre a kocsi és rááll egy mérlegre, ami kijelzi az össztömeget, majd kiürítik. Ezután újra megmérik, így megtudják, hogy hány kilogramm volt a szemét. Felrakják a szemetet egy felhordó… Continue Reading Hasznos kirándulás az újrahasznosító telepen
- 1
- 2