Sikeres pályázatunknak köszönhetően a Fenntarthatósági témahét elején, éppen a Föld napján (április 22-én) vehetett részt 3 alsós osztályunk (1.a, 3.b és 4.b) az „Iskolában az erdő” elnevezésű foglalkozáson. A két erdész, Cserményiné Váradi Melinda és Fettné Pista Brigitta vezetésével remek játékokon keresztül ismerekedtünk, barátkoztunk a fenntartható erdőgazdálkodással, az erdő nyújtotta javakkal, az erdő vízkörforgásban játszott szerepével és az erdészek munkájával. A Hubertus Erdészeti Erdei Iskola erdőpedagógusai a 3-szor 45 percben megtartott foglalkozáson direkt e programra kifejlesztett interaktív szemléltető eszközök segítségével indítottak beszélgetést az ivóvíz védelmének lehetőségeiről, az erdő által nyújtott kincsekről, az élelmiszerek környezetbarát csomagolásáról, illetve az erdőkből kitermelt fa felhasználásáról illetve pótlásáról.
Az izgalmas interaktív program megkoronázásaként fantasztikus ajándékcsomaggal lepték meg iskolánkat, melyben rovarhotelt, erdei népmesékkel teli mesekönyvet, társasjátékot, kirakót találhattak a lelkes kis természetbúvárok. (A program az Európai Unió Emisszió-kereskedelmi rendszerének kvóta felhasználásából valósul meg az Energiaügyi Minisztérium támogatásával, az Agrárminisztérium közreműködésével és az Országos Erdészeti Egyesület koordinálásával.)
Köszönjük a lehetőséget!
Cserményi Virág