Diákjaink gyakran vesznek részt sikeresen különböző alkotópályázatokon.
Lelkes munkájuk eredményeképpen novemberben és decemberben két versenyen is a díjazottak közé kerültek tanulóink.
A Dream-Ing Ingatlan közvetítő iroda által kiírt „Az én álomházikóm” rajzpályázaton Hajdu Rebeka 1.b osztályos tanuló 1. helyezett lett.
Felkészítő tanárai: Horváth Teréz.
Ugyanezen a versenyen Faa Anna 3.b osztályos tanuló megyei 2. helyezett lett.
Felkészítő tanárai: Tóth Anita és Szijjártóné Zabó Zsuzsanna.
A bányász hagyományőrző civil szervezet, a Csingervölgyért Egyesület által meghirdetett, „Bányászat gyerekszemmel” című alkotópályázatára is készültek az osztályok. A versenyt több kategóriában is a 3.a osztály tanulói nyerték.
A fődíj is az egész osztályé, mivel innen érkezett a legtöbb, legszebb pályázati munka a városból: osztálykiránduláson vehetnek részt ebéddel, múzeumi belépőkkel. Ez valamikor a tanév végén valósulhat meg, amikor a járványhelyzet is engedi.
Ezen kívül a 4 dobogós nyertes közül 3 tanuló szintén ebbe az osztályba jár: Roman Ariana 2., Sándor Milán és Bódai Nagy Maxim pedig holtversenyben 3. helyezést ért el.
Felkészítő tanáruk: Kupi Szilvia
A gyerekek nagy örömmel vették át jutalmukat.
Szeretettel gratulálunk nekik!