Kedves Diákok, Tisztelt Szülők, Kollégák, Vendégeink!
Egy nehéz, küzdelmekkel és mégis sikerekkel telített tanév végén állok itt Önök előtt. Ez az év legalább olyan sok kihívást hozott mindannyiunk számára, mint az előző. A pandémia az életünk minden területén átírta a szabályokat, megváltoztatta az elképzeléseinket, átszervezte a programjainkat. A bizonytalanság, a szorongás részese lett mindennapjainknak. A vírus eltávolította egymástól a barátokat, közösségeket, a tanárokat és a tanulókat. Az új helyzet új megoldásokat követelt magának. Büszkén mondhatom, hogy iskolánk felelni tudott ezekre a kihívásokra. Tény, hogy a digitális oktatás diáknak, szülőnek, pedagógusnak egyaránt komoly próbát jelentett. De megálltuk a helyünket ezen a próbán, bebizonyítottuk, hogy ha jól felkészülünk előre, ha összefogunk a közös cél érdekében, akkor minden sikerülhet. Ennek a tanévnek ez a legnagyobb sikere és tanulsága is egyben. Az év végi tanulmányi eredmények, a statisztikai adatok mind azt mutatták, hogy érdemes és sikeres volt közös küzdelmünk, hogy az oktatás győzedelmeskedjen. Mindenkit arra kérek, nézzen a szomszédjára, nézzünk egymásra, hiszen ők azok, ti vagytok, mi vagyunk azok, akik ismerik e sikerek titkát, hiszen ti voltatok, mi voltunk, a sikerek kovácsai, akiknek köszönhetően ilyen, a nehézségek ellenére eredményes tanévet tudhatunk magunk mögött.
Gratulálok ehhez az iskola minden tanulójának, pedagógusának, dolgozójának és a szülőknek egyaránt!
Azt, hogy a sikerek kovácsolásában kik vették ki leginkább a részüket, most nem részletezem, a jutalmak átadásánál ez úgyis hamarosan kiderül. Annyit azonban szeretnék kiemelni, hogy ebben a tanévben az Eötvös-Kossuth díjat Gaál Zsóka 8. a osztályos tanuló érdemelte ki. A díjat a ballagási ünnepségünkön vette át Zsóka, de azt hiszem, egy nagy tapsot most is megérdemel.
Kedves Nyolcadik osztályosok!
Bízunk abban, hogy az itt töltött évek emlékei egész életeteken át elkísérnek majd benneteket. Legyetek büszkék arra, hogy az Ajkai Eötvös Loránd-Kossuth Lajos Általános Iskola tanulói voltatok. Mi is büszkék vagyunk arra, hogy taníthattunk benneteket. Ha majd beléptek új iskolátok tantermeibe, biztos lesz bennetek egy kis szorongás. Egyben azonban biztosak lehettek: a nálunk megszerzett tudás valós és szilárd alapot jelent majd számotokra. A középiskolák visszajelzései, a továbbtanuló diákjaink és azok szüleinek egybecsengő nyilatkozatai ezt erősítik, igazolják. Bátran építkezhettek, támaszkodhattok erre az itt megszerzett tudásra. Legyetek sikeresek, találjátok meg a helyeteket az életben!
Kedves itt maradó Diákok!
Mint ahogy a beszédemben már korábban említettem: nehéz éven vagyunk túl. Jó volt látni, hogy ti is megértettétek, betartottátok megváltozott világunk új szabályait. Figyeltetek egymásra, segítettétek, bátorítottátok egymást. Megértettétek ennek az elmúlt tanévnek az alapgondolatát: vigyázzunk egymásra!
Ennek az eredménye a sok mosolygós arc, a négyesekkel, ötösökkel teli bizonyítvány, az elégedett és büszke anyai és apai tekintetek.
Ezzel együtt megéltünk személyes kudarcokat is, amelyek mellett nem szabad szó nélkül elmenni. Néhány bizonyítványban nem csak jelesek sorakoznak, lesznek augusztusban javító vizsgát tévő és évismétlő tanulóink is. Azt kérem tőlük, hogy tegyenek meg mindent nyáron annak érdekében, hogy ezt a tanévet feledtetni tudják az elkövetkező évben.
Kedves Szülők!
Először is köszönöm, hogy gyermekeiket a tanév során szinte mindenben támogatták. Tanártársaimmal jól tudjuk, hogy a digitális oktatás sok terhet rótt Önökre is. Köszönöm, hogy megértették, hogy a cél közös, vagyis az, hogy az Önök gyermekei, a mi tanítványaink, tudással felvértezve induljanak neki az élet rögös útján. Kérem, támogassák továbbra is munkánkat, mert csak így tudjuk a legtöbbet kihozni gyermekeikből.
Kedves Pedagógus Kollégáim!
Szeretném megköszönni az áldozatos, fáradtságot nem ismerő munkátokat. Tudom, sok elvárásnak kellett megfelelnetek ebben az évben, de nyugodt szívvel mondhatom, hogy amit vállaltatok, azt teljesítettétek is. Bár a szívünk örül, hiszen egy sikeres tanéven vagyunk túl, örömünkbe egy kis szomorúság is vegyül. Három kolléganőnk Csongrádi Ludmilla, Konrádné Koller Andrea és Vaczkó Andrea 40 évi sikerekben gazdag pálya után úgy döntöttek, hogy leteszik a képzeletbeli lantot. Kívánom, hogy az elkövetkező években érje őket annyi öröm és boldogság, amennyit elképzelni sem tudnak. Hiányozni fognak mindannyiunk számára. Javaslom, köszönjünk el tőlük egy nagy tapssal!
Végezetül ismét hozzátok szólok, Eötvös-Kossuthos diákok. A nyári szünet nagy boldogság, a szabadsággal éljetek okosan, óvatosan! Pihenjétek ki fáradalmaitokat, töltsetek minél több időt szüleitekkel, családotokkal, pótoljátok be a tanév során hiányzó együttléteket. Vigyázzatok magatokra és vigyázzatok egymásra is! Végezetül már csak egy mondat maradt számomra:
Az Ajkai Eötvös Loránd-Kossuth Lajos Általános Iskola 2020/21-es tanévét ezennel bezárom.
Ajka, 2021. június 21.
Balogh Béla
intézményvezető