Remek hangulatban telt idei DÖK-napunk, még az időjárás is kegyes volt hozzánk: egész nap sütött a nap, így minden adott volt a közös élményekhez és a felhőtlen szórakozáshoz.
Ezúttal kimozdultunk az iskola kerítésén kívülre is. A helyszínek közül hármat a környező játszóterekre telepítettünk ki, így a gyerekek a környéket is birtokba vehették egy játékos kaland erejéig.
Az osztályok hat különböző állomáson próbálhatták ki ügyességüket és kreativitásukat. A programok között szerepelt akadálypálya a tornateremben, célbadobás, homokvárépítés, valamint torna az ajkai Póklánnyal. A kézműves állomáson a gyerekek színes papírból készítettek vidám szélforgókat, de a darts is nagy népszerűségnek örvendett.
A feladatok sikeres teljesítéséért minden állomáson jutalom és apró ajándék várta a résztvevőket. Az egyik feladatért cserébe a gyerekek vízipisztolyt kaptak, amelyet rögtön ki is próbálhattak a nap zárásaként rendezett hatalmas vízipisztoly-csatában. Bízunk benne, hogy a közös játéknak köszönhetően felejthetetlen élményekkel kezdik meg tanulóink a hőn áhított nyári szünetet!
Köszönjük a szülők támogatását, akik egész éves támogatásukkal hozzájárultak ahhoz, hogy ez a nap ilyen élményekben gazdag és sikeres legyen!










