Határtalanul értékelő óra

A Határtalanul tanulmányi kirándulásunk utáni értékelő órát a programban részt vevő 40 tanulóval és a 4 kísérő pedagógussal tartottuk meg. Az értékelés célja a tanulmányi kirándulás tanulságainak levonása, az eredmények megfogalmazása, a külhoni magyarsághoz kapcsolódó ismeretek iskolai keretek között történő megjelenítése. Az értékelő óra keretében felidéztük a kirándulást, felelevenítettük a szép emlékeket. Utunk során készült fényképekből és a videókból vetítést készítettünk, ahol megemlékeztünk a kirándulásunk csodás pillanatairól. Értékeltük a megvalósult, a tervezett és a terven felüli programokat. Meghallgattuk egymást, hogy ki milyen személyes élményekkel gazdagodott az út során. Fontosnak tartottuk a gyerekek saját véleményét, (kinek mi tetszett a legjobban? mi volt a kirándulás legemlékezetesebb pillanata számára, miért?) amelyet beszélgetések, fényképpel illusztrált beszámolók alkalmával nyilváníthattak ki. Ezáltal mi, kirándulásszervezők is tapasztalatokat szereztünk, amelyeket későbbi utazásaink során felhasználhatunk. A gyerekek válaszaikkal rávilágítottak arra, hogy milyen jellegű programokat tartanak érdekesnek, mi köti le őket a legjobban, mennyire terhelhető fizikálisan ez a korosztály. Ezt követően csapatokat alkotva vetélkedő vette kezdetét, ahol egy totó segítségével, amit kedves idegenvezetőnk állított össze, mértük fel tanulóink tudását a kiránduláson elhangzott információiból. Később közösen megbeszéltük, hogyan mutatjuk be iskolatársainknak az utunk során szerzett élményeinket, tapasztalatainkat. A Felvidéken készült fényképek segítségével összeállított élménybeszámolónkat június 2-án ismertetjük a többi diákkal.