2022. februárjában egyik osztálytársammal, Koppánnyal technika versenyen vettem részt.
Már év eleje óta készültünk erre a megmérettetésre. Kundermann Robi bácsi segített, hogy mindenre készek legyünk. Megtanított minket többek között fűrészelni, szegelni, csavarozni, forrasztani. Mutatott nekünk sok hasznos fogást és fortélyt.
A verseny napján technika tanárunk Ildikó néni, elkért minket az utolsó óránkról. A verseny előtt kényelmesen megebédeltünk és elindultunk a verseny helyszínére, a technika teremhez. Ott minden csapatnak húznia kellett egy lapot, amire rá kellett írnunk az adatainkat, le kellett olvasnunk róla egy számot, ami megmutatta, hogy hova kell ülnünk. Mikor a megmérettetés elkezdődött, Robi bácsi ismertette a szabályokat. Ahogy a lista végére ért, elkezdődött a munka. Koppány és én először elolvastuk a munkadarab leírását, utána rögtön munkához láttunk, mert csak 120 perc állt rendelkezésünkre. Úgy éreztem, hogy minden nagyon simán ment, kivéve azt, amikor ferdén kellett levágni egy kis darabot az egyik rétegelt lemezből. A fűrész kicsit félrecsúszott és kb 0.5 mm-rel elcsúszott. Ráspollyal próbáltuk kiigazítani, de még így sem lett tökéletes. Utána a forrasztás következett, ami szerintem egész jól sikerült.
Ezután ráírtuk a munkadarabra a sorszámunkat, s beadtuk. Egy teremben pogácsával és ásványvízzel vártak minket. Több csapat már előttünk végzett a feladatával, így már ők is ott ültek. Az eredményhirdetésre várva beszédbe elegyedtünk más iskolából érkezett diákokkal, nagyon jó fejek volt.
Elérkezett az eredményhirdetés ideje. Mindenki visszament a technika terembe, és leült a helyére. Kiosztották a díjakat. Minden versenyző kapott egy összeszerelhető ventilátort és egy oklevelet. Mi az előkelő 4. helyezést értük el, ráadásul az elkészített, napelemmel működő autót is hazavihettük.
Köszönjük tanárainknak ezt az izgalmas délutánt.
Kardos Tamás
7.b osztály