AnyanyelvÉszkedő vetélkedő

„Ismergetjük, tanuljuk egész életünkben anyanyelvünket is, ezt a sokszínű, sokarcú csodát. S minél jobban megismerjük, annál szebbnek, gazdagabbnak, csillogóbbnak látjuk.”  (Lőrincze Lajos)

Immáron három évtizede szerveznek játékos anyanyelvi vetélkedőt az Ajkai Eötvös Loránd-Kossuth Lajos Általános Iskolában, amelynek egykori megálmodója Molnárné Samu Mária tanárnő, aki ma már a jól megérdemelt nyugdíjas éveit éli, de az iskola kérésére szívesen tölti be a zsűri elnökének szerepét.

Ebben a tanévben március 23-án várta sok szeretettel az 5. és 6. osztályos tanulókat a versenyt szervező két pedagógus, Garbai Zsuzsanna és Nagy-Tróbert Hajnalka, valamint a zsűri tagjai, Molnárné Samu Mária, Vaczkó Andrea és Vigváryné Németh Katalin. Balogh Béla intézményvezető által koordinált vetélkedőre 14 csapat nevezett, melyre nemcsak Ajkáról, hanem Ajkarendekről, Tósokról, Halimbáról, Úrkútról és Magyarpolányból is érkeztek diákok.

A tíz feladat megoldása során a tanulók alkalmazhatták ismereteiket a közmondások, szóláshasonlatok felismerésénél, majd az összetett szavaktól a betűrejtvényen át az Activityig változatos feladványokban mérhették össze tudásukat. Az idén először újításként egy tableten megoldandó anagramma játékkal is színesítették a szervezők a vetélkedőt. Az is újdonság, hogy a vetélkedő új nevet kapott, innentől AnyanyelvÉszkedő néven folytatódik tovább ez az évről évre megrendezendő esemény. Az utolsó feladat megoldását követően  végül az úrkúti Hauser Lajos Általános Iskola csapata (Kungl Zoé, Kósa Bence, Leithold Olivér) állhatott fel a képzeletbeli dobogó legmagasabb fokára. Második helyezett lett a Szent István Király Római Katolikus Általános Iskola csapata (Preininger Zsombor, Weisz Kornél, Horváth Csanád), a harmadik helyet pedig a Nyirádi Erzsébet Királyné Általános Iskola Dr. Szalai Miklós Tagintézményének csapata (Horváth Szaffi, Szigeti Csenge, Torma-Szabó Csenge) szerezte meg.

Az első három helyezett oklevélben, könyvjutalomban és kártyajátékban vagy  iskolánk emblémájával ellátott tollban részesült az AnyanyelvÉszkedők verseny jelképét ábrázoló kitűzővel együtt, illetve minden csapat kapott egy emléklapot és egy-egy kártyanaptárt.