Intézményünkben immár négy éve minden év január 22-én nemcsak nemzeti himnuszunk költőjére, Kölcsey Ferencre emlékezünk, hanem névadóinkra-Kossuth Lajosra és Eötvös Lorándra is.
E jeles alkalomból iskolánk vetélkedőt szervez az itt tanuló felső tagozatos diákok között, melynek fődíja egy egész napos tanulmányi kirándulás névadóink nyomában.
Előzetes feladatként a diákok tanulmányozták Eötvös Loránd és Kossuth Lajos életének fontosabb mérföldköveit intézményünk aulájában található tablókon valamint elmélyedtek Kölcsey Ferenc életének és nemzeti himnuszunk történetének érdekességeiben előre kiadott honlapokon.
A nap folyamán több feladat is várt a versenyzőkre a kiosztott témakörökben: puzzle, kvízjáték, dallamfelismerés és kódfejtés is szerepelt a megoldandó feladatok között.
Csaba bácsi a tetőtérben honfoglaló játékkal várta az osztályokat, ahol névadóinkról szerzett tudásukról adtak számot elsősorban, illetve a magyar rajzfilmvilág is megelevenedett a furfangos kérdések között.
A megmérettetés végén az 6.a illetve a 8.a osztály került ki győztesen, a diákok öröme határtalan volt az eredményhirdetés során.