Magyarság Háza

A nyertes pályázat egyik feltétele az, hogy csoportunk ellátogasson egy előadásra, amit a Magyarság Háza Galériában rendeznek meg. 
Mi ezt a programot már csak a kirándulás után tudtuk megvalósítani a hely telítettsége miatt. 
Május 8-án a 45 tanulóval és kísérőikkel vonattal Budapestre utaztunk. A Déli pályaudvartól gyalog tettük meg az utat a Lánchídon keresztül a Magyarság Háza Galériáig, ahol részt vettünk a foglalkozáson. Az előadás témája szorosan kapcsolódott a Felvidéki kirándulásunkhoz. A bemutató során többször felelevenedett az utazásunk egy-egy pillanata. A tanulóink az előadó által feltett kérdésekre általában pontos választ tudtak adni. 
A foglalkozás után Budapest nevezetességeit fedeztük fel. Sétánk során körüljártuk a Parlamentet, megpihentünk József Attila szobra mellett a „rakodópart alsó kövén”, megemlékeztünk a cipőknél a háború borzalmairól, majd újra átsétáltunk a Lánchídon. Közben megcsodáltuk a Magyar Tudományos Akadémia épületét, a Budai Várat és a Várkert Bazárt is. Az izgalmakkal, eseményekkel teli nap végén fáradtan, de lelkesen vettük az irányt a Déli pályaudvar felé.

2024. május 8.