Költészet napja-másként

Korunk technikai vívmányait kihasználva nem szükséges több száz gyermeket felvonultatni, összezsúfolni egy ünnepi műsor megtekintéséhez. Ugyan a járványügyi előírások megengednék, de a józan ész azt diktálja, hogy minél kevesebb lehetőséget adjunk a vírusnak, főleg a gyermekek körében.

Ez vezérelte a Eötvös Loránd-Kossuth Lajos Általános Iskola pedagógusait is, amikor a Költészet napi műsorukat filmre vették és úgy juttatták el az osztályokhoz, a családokhoz, sőt Ajka lakosságához.

Grőberné Adorján Renáta ének-zene, erkölcstan tanár és Nagy-Tróbert Hajnalka magyar nyelv és irodalom tanár remek hangulatú programot állított össze, amely már a fiatalok ízlésvilágát tükrözte.  A műsort Juhász Magda De jó lenne, jónak lenni című versével kezdték Molnár Liza 5/A osztályos tanuló előadásában, majd ugyanennek a versnek a sajátos jelbeszédes, megzenésített változatát adta elő az iskola népes énekkara. Íme egy aktuális versszak a költeményből:

„Gyilkosságok, fegyver, átok
miért sújtja a világot?
Hisz` szeretni könnyebb lenne,
lelkünk szállna, mint a lepke.”

Az eseményen az 1964-ben bevezetett Költészet napjáról, József Attila születésnapjáról emlékeztek meg. Hangsúlyozva a vers szerepét, amely megszépíti napjainkat, meghitté teszi ünnepeinket. A beszédet Tömpe Szófia 5/A osztályos tanuló mondta.

Majd Varró Dániel József Attila- díjas költő és fordító Email című modern, a legújabb generációt megszólító írásának zenés változatát adta elő az énekkar.

„Nem kell megszólítás, se semmi cécó,
és az se baj, ha nincsen ékezet,
csak kebelembe vésődjék e négy szó,
hogy: Önnek új levele érkezett!”

Csattanóként Balogh Béla intézményvezető kapott egy emailt a diákoktól, a legjobb igazgató úrnak címezve.

Csendesné Bosits Éva.

Még a járdára is kerültek idézetek!