ERASMUS+: Brüsszelben az Eötvös-Kossuth diákjai, pedagógusai

Az Ajkai Eötvös Loránd-Kossuth Lajos Általános Iskola négy tanulója (Blaha Ottó, Gelencsér Fülöp, Károlyi Balázs, Számadó Gergő) és kísérőik (Lecsek Desdemona, Somlóváriné Galambos Erika, Sövegjártó Rita, Deák Györgyné) Brüsszelbe utaztak az Erasmus+ nemzetközi projekt keretein belül. A hároméves projektnek ez volt az utolsó előtti mobilitása.
A résztvevő tanulók előzetes feladatként kislőadást tartottak a tervezett programok, helyszínek bemutatásával. Ez a tevékenység fontos, ugyanis előzetes tudást biztosít a gyerekek számára, és a szerzett információkat a programok folyamán hasznosíthatják. A belgiumi program megfelelt a projekt kezdetekor meghatározott céloknak, ugyanakkor figyelembe vette a tanulók életkori sajátosságait, tehát számukra is informatív, tanulságos és élményekben gazdag tanulmányút volt.
A tanulók idegen nyelvi kommunikációjának fejlesztése csak másodlagos célként valósult meg. Az elsődleges cél annak az érzésnek a kialakítása, támogatása, hogy mit jelent Európában európai állampolgárnak lenni, mit jelent az Európai Unió tagállamának polgáraként az Unió központját meglátogatni.
Brüsszelben, a Parlamentárium programjának köszönhetően a tanulók interaktív módon ismerték meg az Európai Unió létrejöttének történetét, az Európai Történelem Házában betekintést nyertek a tagállamok történelmi eseményeibe, megismerték az Európai Parlament működését, felfedezték, hogyan működik az intézmény, hogyan születnek a jogszabályok és miért fontos az európai politika. Mindezt oly módon, hogy a gyermekek érdeklődését folyamatosan fenntartva, a mai kor kínálta digitális eszközök segítségével, interaktív eszközökkel. Fantasztikus élményt nyújtott a diákoknak Európa és a Parlamentje 360°-os körképe.
A legnagyobb élményt azonban a Mini Európa Park jelentette a gyermekek számára. A park Európa nevezetes épületeit mutatta be, élethű makettek segítségével. Néhány óra alatt “bejárhatták” egész Európát, megismerve a kiállított nevezetességek történetét. Magyarországot a Széchenyi Fürdő képviselte, és büszkén hallgatták meg a diákok a hangszóróból szóló magyar Himnuszt.
Az Atomium különleges épülete is elvarázsolta a látogatókat. A monumentális létesítmény belülről is látogatható: futurisztikus alagutakon keresztül mozgólépcsővel és gyorslifttel lehet a gömbökbe jutni, ahol az építmény történetét bemutató fotók, videók várják az érdeklődőket.
A brüsszeli nevezetességek mellett egy elmaradhatatlan programra is sor került: a képregény múzeum megtekintése. Belgium lakosai mind a mai napig szívesen olvasnak képregényeket,
a házak csupasz falait is képregény figurák festésével színesítik. Innen származnak többek között a kedvelt Hupikék Törpikék. A tanulók élvezettel vetették bele magukat a képregények világába, bujkáltak a “törpházakban”, megismerték a képregény készítés módját. Ámulattal csodálták, ahogy a semmiből életre keltek a számukra is ismerős rajzfigurák.
Lehetőség nyílt egy vonatos utazással a közelben található Brugge városát megtekinteni. Ezt a várost “az észak Velencéjének“ is hívják, és a történelmi óváros 2000 óta szerepel az UNESCO világörökségi listáján. A diákok felfedezték a csatornákkal átszelt középkori városka nevezetességeit, gyönyörködtek a főtér mesebeli házaiban, amelyek a középkor óta alig változtak. Ennek köszönhető, hogy Brugge Európa egyik kiemelkedő látványossága. 
Tartalmas 5 napot tölthettek a tanulók az Európai Unió központjában, sok élménnyel gazdagodtak, megtapasztalták az egységes Európában rejlő lehetőségeket. Az általuk készített fotók, videók, rövid összefoglalók, interjúk alapján összeállítunk egy gyermekeknek szóló beszámolót, amelyet intézményünk diákjainak bemutatunk.

Lecsek Desdemona
projektkoordinátor